05.21. Kohász-kék (132km_2100m_MTB teljesítménytúra_Bükk, Heves-borsodi-dombság)

Kohász-kék 2005 vagy a nagy szenvedés!

Idén, május 21-én volt a nagy nap, amikor eltökélten álltunk Miskolc keleti végén és vártuk a pillanatot, hogy nekilódulhassunk ismét ennek a hosszú útnak. Most jött el a legtöbb próbálkozó, hisz összesen 16-an sorakoztunk fel a képzeletbeli rajtnál. Az időjárási körülmények miatt jól tekerhető útviszonyokra számítottunk, de ettől függetlenül az agyagos, bánya-hegyi részt kicseréltük egy másikra.

 Negyed kilenckor sikerült elrajtolnunk. Megbeszéltük, hogy az eleje (több élvonalbeli OX versenyző) bevárja a végét főleg ott, ahol bizonytalan a továbbhaladásban. Aszfalton értük el Felsőhámort, majd egy rövid macskaköves részen feltekertünk a híres vízeséshez. Most rengeteg víz volt benne, olyan erővel dübörgött, hogy alig lehetett egymás szavát hallani. A Hámori-tó mellett lassan emelkedve elértük a száraz-völgyi utat. Alig kezdtünk azonban rajta tekerni, amikor egy óriási durranás rázta meg a levegőt. A hátsó traktusban arra gondoltunk, hogy valaki 8-10 bar-t próbált meg a gumijába tenni és az bizony soknak bizonyult. Odaérve azonban döbbenten láttuk, hogy társunk (Bálna) hátsó felnijének pereme egy jó darabon leszakadt a felniről. Szegény Bálna tavaly egy esés miatt állt ki Mályinkán, idén pedig még odáig sem jutott el. Mi továbbhajtottunk, míg Bálna egy társunkkal lassabb tempóban ugyan, de felnin tekerve (!) hajtott a kísérőkocsi felé. A Száraz-völgyi parkoló után továbbhajtottunk és a sípályák aljánál feltekertünk a Bánkúti síházig, majd az OKT vonalán kitekertünk a műútig és leszáguldottunk Mályinkára. Itt tartottuk az első frissítőt. Bevártunk mindenkit és ezek után hajtottunk az Upponyi-hegység felé. Nagy meglepetésünkre a víztározó melletti utat leaszfaltozták. Közben a hőmérséklet is kellemesebb lett, kezdett nyári hangulat lenni a lombkoronák között. Borsodbóta után leküzdöttük még a két hegyihajrát és beszáguldottunk Ózdra. Itt jött egy defekt, majd a gumiszerelés után kiderült, hogy a külső is szétszakadt, így a kísérőkocsiról lekerült Bálna külsője és azzal sikerült pótolni a sérült darabot. A várost elhagyva, Hódoscsépánynál rátértünk a kerékpárútra és azon hajtottunk el Járdánházáig, ahol a második frissítést tartottuk. Bár elvileg a táv felén már túl voltunk, de nehézségben csak most következett a java. A Gyepes-völgy lassan emelkedő aszfaltútját nagyon élveztük. Közben külön kuriózumot jelentett az őr, aki a sorompónál mindig megkérdezi, hogy hányan vagyunk, hová megyünk és mi a nevünk. Lassan elértük a Remete-völgyet, melynek meredeksége még a legprofibbakon is kifogott. A bicajtolás után pedig már a Heves-Borsodi-dombság csúcsainak lábainál jártunk. Bár dombság a terület, számos csúcsa ötszáz méter feletti.

Pedig megérdemelné a hegység kifejezést, de erről más körökben döntenek. Meg is másztuk a környék csúcsát, az Ökör-hegyet, mely 545 m magas. Kilátást ugyan nem nyújt maga a csúcsa, de előtte a Bükk, utána pedig a Medves felé nagyon szép a panoráma. Itt kissé szétszakadoztunk, de kisebb csoportokban mindenki jó irányban haladt. Sajnos azt kell, hogy tapasztaljuk, hogy évről-évre egyre nehezebben járhatók ezek az utak. Nagyon kevesen túráznak erre, ami persze a környék érintetlenségének szempontjából pozitív hír. A lejtmenetünk nagy része is bicajtolással telt, majd végre a Leleszi-völgyben egy jól járható homokos úton tekerhettünk el Vállós-pusztáig. Bár bőven volt eső a napokban, mostanra pont járható állapotba kerültek ezek az utak. Talán a homoknak kellett is ennyi eső, hisz időnként így is kifordította a kerekeinket. Lassan összeállt a csapat és egy hosszú aszfaltos út után megérkeztünk Váraszóra. Itt jelentette be három srác, hogy feladják. Egyikük bukás, másikuk fáradtság, harmadikuk egyéb okok miatt. Mindenki nagy frissítést csapott, majd összeszorított fogakkal nekiláttunk az utolsó 30 km-nek, mely még tartalmazott számos négyszáz méter feletti csúcsot. Az út minősége egyre lazább, homokosabb lett, de azért még hajtható volt. Az emelkedése kellemesnek mondható, de azért egy ilyen százas után már nem volt egy leányálom. A Fehér-kőig (420 m) még szinte együtt tekertünk, de innen az eleje nagyon meglépett. Kérdezték, hogy merre kell menni, mire én mondtam nekik, hogy a kéken. Egy helyen sajnos rossz irányt választottak, így ők végül Cered érintésével értek vissza Salgótarjánba. Mi közben sorra gyűrtük le a csúcsokat és utolsó tartalékjainkat is megmozgattuk. Két rövid „falat” én már csak tolva tudtam abszolválni. Bárnában szinte leestünk a bringáinkról. Még két hegy várt ránk, mely nem kis megerőltetést okozott, de azért leküzdöttük őket. Végül este ¾ hétre beértünk Salgótarjánba. Röviden gratuláltunk egymásnak, majd mindenki igyekezett haza regenerálódni. Nekem ez még egy hegyi befutót jelentett, révén 380 m magasan Jlakom. 
Nagyon kemény túra volt és teljesen egészségesen valószínűleg hasonlóan éreztem volna magam, mint az előző években. Ám gyomorrontással és három órás alvással nekem ez egy nagyon kemény feladat volt.
Adatok:
Teljesítés: 16/12
Táv: 131,9 km
Szint: 3200 m
Idő (tekert): 6.50’
Idő (teljes): 10. 30’
Max. seb.: 53,8 km/h